Az uszkár

uszkar-kutya.jpgAmerikában 22 éven át (1960 és 1982 között) ez a fajta volt a legnépszerűbb. Mostanra kicsit hátrébb szorult, 2006-ban már csak a nyolcadik, tavaly és tavalyelőtt a kilencedik helyen állt, de a celebek körében most népszerű dizájnkutyák (maltipoo, labradoodle stb.) is mind uszkár felmenőkkel büszkélkedhetnek.
Az egyik legintelligensebb kutyafajtának tartott uszkárok igen sokféle színben és több méretben is előfordulhatnak. Az American Kennel Club (AKC) hivatalosan három méretet különböztet meg: standard (38 cm felett), törpe (28 és 38 cm között) és „játék” (28 cm alatt). Az FCI pedig négyet: standard (45 és 60 cm között), közepes (35 és 45 cm között), törpe (28 és 35 cm között) és „játék” (24 és 28 cm között). Ezenkívül vannak ún. nem hivatalos méretbesorolások is, súly alapján: „teáscsésze” (4 font - kb. fél kiló - alatt), caniche (kis standard) és királyi standard (extra méret). Általában egyszínűek, a leggyakoribb színek: fehér, krém, tejeskávé, csokoládébarna, ezüst, fekete. Az egyszínű uszkárokon kívül vannak persze tarkák is. Szőrük sűrű, göndör, lehet puha vagy drótszőr is. Kiállítások előtt szokás megnyírni az uszkárokat: a leggyakoribb a kontinentális, az angol, a kölyök, és a sportos stílus.
Az uszkárok élénk, játékos, ragaszkodó és intelligens kutyák, akik szeretik az emberek társaságát. A szőrük alig hullik, ráadásul viszonylag „allergiabiztos”. Európában általánosságban nem jellemző a farkuk megkurtítása, Amerikában sokáig az volt, de ma már ott és Ausztráliában is illegális.
Ezek a kutyusok hosszú ideje társai az embernek. Vitatott, hogy a fajta mikor és hol tűnt fel először: egyesek szerint Németországban, mások azt mondják, hogy Franciaországban, és olyanok is vannak, akik szerint Oroszországban. Megjelenését egyesek az ókorra teszik, mások a középkorra. A tizenhetedik században már biztosan ismerték egy ideje a fajtát, ekkor festményeken és leírásokban egyaránt feltűnik egy Boye nevű fehér uszkár. A kutya Rupert hercegnek, az angol polgárháború egyik királyi parancsnokának állandó kíséretéhez tartozott. A dokumentumok szerint bátran részt vett a csatákban a herceg oldalán, és nagyon lelkes volt, így a „gavallérok” kabalájává vált. A másik oldal (a „kerekfejűek” tábora) ezért utálta, „ördögi kutyának” nevezte, és vérdíjat tűzött ki a fejére. Boye végül egy csatában halt meg, gazdáját nagyon lesújtotta a kutya halála.
A 16. és 17. században a francia arisztokrácia körében is rendkívül divatos volt az uszkár. Divat szempontjából ez eléggé extravagáns időszaknak számított, és az uszkárok funkcionális megnyírása is része volt a korszak furcsaságainak. Egyébként a franciák is igényt tartanak arra a címre, hogy az uszkárok hazájukból származnak, így ezt a fajtát Franciaország nemzeti kutyájának tekintik. Azonban ennek ellentmond, hogy az angol „poodle” elnevezés a német „pudeln” igéből származik, amely jelentése magyarul fröcskölni, fröccsenni, csobbanni, és valószínűleg oda vezethető vissza, hogy a mai uszkárok ősei remek vadászkutyák voltak, és belecsobbantak a vízbe, amikor visszahozták az elejtett vízimadarat. Az uszkárok különböző stílusúra nyírása is vadászkutya mivoltukra vezethető vissza: azért nyírták meg őket, mert a vízzel átitatott bunda pluszsúlyt jelentett volna a vadászat során. A hosszú szőrt a lábon csak csomókban, illetve a mellkas tájékán hagyták meg, hogy segítsen ezeket a részeket melegen tartani. Ma viszont már a kutyakiállítások kedvéért nyírják meg az uszkárokat.